Schiffer András
E cikk megírása előtt sokat gondolkodtam kiről írjak először. Természetesen I. Orbán Viktor és Schiffer András között morfondíroztam. Végül az utóbbira esett a választásom, mert ő volt képes egy év alatt egy pártot felemelni és a Magyar Zsidóság szolgálatába állítani az SZDSZ örökségének megőrzésével (és támogatásával). Hát akkor bemutattnám Schiffer Andrást:
Predestinálva a politika életútján
Schiffer András felmenői között számos politikust, üzletembert találunk. Édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának volt főigazgató-helyettese. Dédapja, Szakatits Árpád egykori köztársasági elnök. András egy interjújában így nyilatkozott arra a kérdésre, hogy dédapja mennyire hatott politikai indetitására:
"- Nyilvánvalóan hatott, másfelől bennem hamar szertefoszlottak azok az illúziók, amelyeket az eggyel felettem lévő korosztály egy része táplált a pártállami szervezetekkel szemben. Ma már megmosolyogtató naivitásnak tartom, ahogy '90-'92 között próbáltuk elmagyarázni a szocialista vezetőknek, hogyha már esélyegyenlőtlenségről beszélünk, akkor ez '89-ben kezdődik, amikor egyes szervezetek és személyek a diktatúrából öröklött előnyöket tőkévé konvertálták."
Az LMP alapítótagja. Pártjának vezetője. Célja egy balliberális párt létrehozása, ami független a kommunizmus utódpártjaitól és eszméitől. Pártja programjával az emberi egyenjogúságért, a liberális eszmék terjedéséért küzd.
Lehet más a politika!
A jelenlegi politikai állapotok miatt a magyar zsidóság helyzete javulhat, amit minden igazhitű magyarnak érdeke lenne képviselni. Nem győzzük hangsúlyozni mennyire fontosnak tartjuk a magyar-zsidó barátságot és Izraellel való jó külpolitikát. Az LMP ebben lehet segítségünkre. Fidesz biztosította a zsidó térnyerést azzal, hogy az izraeli Likud pártot testvérpárjának fogadta, de ez nem elég! Szükség van az LMP erélyes fellépésére és a liberális eszmék elterjesztésében az élet minden területén.
Az LMP programjában több kitűnő javaslattal oldaná meg a legnagyobb problémákat Magyarországon -ilyenek a cigánykérdés, az ebből fakadó szélsőjobboldal megerősödése-. Az LMP kampánya során fellelhető külföldi vállalkozók lévén erős kampányt folytathatott, aminek hála elérte a parlamenti küszöböt.
De ez nem elég! Nem elégedhetünk meg, mi a Magyarországon élő zsidóknak együtt kell összefognia és érdekeinket érvényesíteni. A különböző antiszemita és rasszista emgmozdulásokat vissza kell szorítani minden áron!
Következő lépés
Következő lépésként fontosnak tartjuk a közös zsidó érdekek érvényesítése a magyar belpolitikában. Nem engedhetjük, hogy a nacionalista érzelmek álljanak Magyarország 21. századba való vezetése elé. Nem szabad, hogy a zsidóság jogait, életterét korlátozzák, nem engedhetünk a szélsőjobbnak és nem állhatunk mások befolyása alatt! Reméljük, az LMP képes lesz ezen a jelenlegi helyzeten úrrá lenni és a magyar zsidóságot a számára megfelelő magasságokba emelni.
Efraim