A kaddis imáról

A kaddis (a héber-arámi szó jelentése: szent) imát sokan, tévesen gyászimádságnak tekintik, holott az egyértelműen Isten dicsőítéséről szól. A tévedés onnan ered, hogy a gyászolók is ezt szokták elmondani a zsinagógában. Valójában azonban a gyásszal sújtott hozzátartozók ezzel csupán azt szeretnék kifejezésre juttatni, hogy súlyos fájdalmuk ellenére sem veszítették el hitüket. A kaddis imának négy változata ismert:

1.     Fél kaddis, amelyet az előimádkozó mindig valamely nagyobb liturgiai egység (például az „álló ima”) előtt mond el.

2.     Egész kaddis, amelyet az előimádkozó mindig valamely nagyobb liturgiai egység (például az „álló ima”) lezárásaként mond el.

3.     Rabbi kaddis, amelyet általában a rabbi (szefárd gyülekezetekben az egész közösség) szokott elmondani, általában közös tanulás után. Mivel a régi bölcsek (a mindennapi tanulás tórai törvényének megvalósítása érdekében) egyes talmudi részeket is beiktattak az istentiszteletbe, ezek elmondása után is szokás ezt a kaddist elmondani. Ez az imádság összesen 100 szóból áll, ami a bölcsek gyülekezetének maximális száma.

4.     Árvák (gyászolók) kaddis imája, amelyet minden gyászolónak, a temetéstől számított 30 napig kell elmondani, közösség (minján) jelenlétében. (Ezért a gyászhét alatt, amikor a hozzátartozók szombat kivételével otthon tartózkodnak, a templomi közösség a gyászháznál szokott imádkozni.) Szülők után 11 hónapig kell kaddist mondani.

Az ima lényegében összefoglalása az összes héber istendicséretnek, s azért íródott arámi nyelven, mert az időszámításunk kezdete körül ez volt a nép nyelve, s így az egyszerű emberek is értették. Pontosan 68 szóból áll, mert ennyi a héber chájim („élet”) szó betűszám-értéke, s így ezzel az elhunytak örök életére gondoltak. A Talmudban olvasunk egy érdekes történetet egy fiatal fiúról, aki nem tudott megvigasztalódni édesapja korai halála miatt. A fiú elment mesteréhez, tanácsot kérni, mitévő legyen. A rabbi így váaszolt: Menj el a zsinagógába, és mondd el ott rendszeresen. Jehé sné rabbá jitbarách – „Legyen az Ő nagy neve áldott!” A fiú ezután eljárt a zsinagógába, és egyhamar megvigasztalódott. Ebből a történetből és abból a gyakorlatból, hogy az imát legalább tíz felnőtt férfi (közösség) jelenlétében szabad elmondani, azt következtethetjük, hogy az ima többek között azt a célt szolgálja, hogy a gyászoló fájdalmából visszataláljon az életbe.

A gyászolók kaddis imája

(Fonetikus kiejtés, askenázi dialektusban)

Jiszgádál vöjiszkádás smé rábó, OMÉN, böolmó divró chiruszé vöjámlich málchuszé böchájéchajn uvjajméchajn uvchájé döchol-bész-Jiszroél báágóló uvizmán kóriv vöimru: omén.

OMÉN, JÖHÉ SMÉ RÁBÓ MÖVÓRÁCH LÖÓLÁM ULOLMÉ OLMÁJÓ JISZBÓRÁCH.

Jiszbórách vöjistábách vöjiszpóár vöjiszrajmám vöjisznászé vöjiszhádor vöjiszále vöjiszhálol smé dökudsó brich-hú.

BRICH-HÚ

leéló min-kol (a megtérés szombatján: leéló leéló mikol) birchószó vösirószó tusböchószó vönechemószó diámíron böolmó vöimru: omén.

OMÉN,

Jöhé slomó rábó min-somájó vöchájim olénu vöál-kol-jiszroél, vöimru: omén.

OMÉN,

Ajsze sólajm bimrajmov, hú jáásze sólajm olénu vöál-kol-jiszroél, vöimru: omén.

OMÉN,

(A nyomtatott nagy betűkkel írt szavakat a jelenlevő közönség válaszolja!)

Magyarul:

Dicsérjük és magasztaljuk az Ö nagy nevét, ámen, az Általa teremtett világban, s teljesedjék be uralma a mi életünkben és napjainkban, s Izrael egész háza életében, mielőbb, s mondjátok együtt: úgy legyen.

Legyen az Ő neve áldott mindörökké.

Legyen áldott, tiszteletteljes, fenséges, dicsőséges és magasztos az Ő szent neve, aki áldásra méltó.

Áldott Ő!

Minden valaha elmondott áldásmondásnál, ódánál, himnusznál és vigasztaló éneknél emelkedettebben (a megtérés szombatján: és magasztosabban), s mondjátok együtt: úgy legyen.

Legyen nagy békesség és élet számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen.

Aki békét szerez a magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen

Efraim